Legfrissebb hírek
Könyvtár látogatáson a Kertvárosi Nappali Ellátás
Tovább...
Jót kívánunk ma neked ...
Tovább...
 
Közösségi média
IKSZ Börze

IKSZ Börze

Az iskolai közösségi szolgálat indulása óta idén először az Élim Evangélikus Szeretetotthon is képviseltette magát az IKSZ Börzén. A rendezvényen megjelent középiskolák diákjai érdeklődőek voltak, színes termékkínálatunk csalogatta az odatévedőket. Egy eddig többségük számára ismeretlennek tűnő foglalkozásba próbáltuk becsalogatni a kíváncsi fiatalokat, hiszen többségük nem került még semmilyen kapcsolatba fogyatékkal élő személlyel.

Célunk nemcsak a mentális akadálymentesítés, hanem próbálunk egy humánus, inkluzív szemléletmódot kialakítani, közelebb hozni az épeket a sérültekhez. Bemutatjuk, hogy nemcsak élni lehet egymás mellett, hanem a segítés módjait is megismertetjük. Több területen kipróbálhatják magukat a fiatalok, olyan tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodhatnak, melyek alapján nagy lépést tehetnek a szociálisan érett felnőtté válás irányába.

Intézményünk tárt kapukkal várja a jelentkezőket, akik nálunk szeretnék letölteni a közösségi szolgálatot teljes egészében vagy részben.

Többféle tevékenységbe tudnak bekapcsolódni:

  • kreatív műhelymunka
  • rendezvények koordinálási feladatai (intézmény díszítése, ajándékok készítése, csomagolása, regisztrációs feladatok ellátása, felszolgálás, stb.)
  • kertgondozási munkák idénynek megfelelően
  • gondozottak kísérése külső helyszínre
  • stb.

Amennyiben sikerült felkelteni érdeklődésüket, érdeklődéseteket, honlapunkon minden elérhetőségünk megtalálható.

Várunk szeretettel mindenkit!!!

Kapcsolódó galériák:

Eu Eu