Tegnap az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon ellátottjai részt vettek a Most Élsz Egyesület által szervezett jótékonysági sétán, amely az Erdei tornapályán került megrendezésre. A reggeli borús idő sem tudta kedvünket szegni. Fiatalok, hozzátartozók, kollegák mind egyaránt örültünk a családias hangulatnak, és a sok szép élménynek, amihez szombaton hozzájuthattunk. Sétáltunk-futottunk vagy éppen az egészségünket nézettük meg az általunk jól ismert EFIT.-es szakemberekkel. Színpadon voltak a Kertvárosi Nappali ellátottjai, akik kis műsorral kedveskedtek a rendezvény résztvevőinek. A Belvárosi Nappalisok az általuk készített termékeket mutatták meg az érdeklődőknek. Na és ne felejtsük el, hogy minden résztvevő nyakában lévő érmecskékre a szalagot ők tették fel. Nagyon jó volt találkozni a többi kiállítóval is, hiszen minden évben, ha máskor nem is, most beszélgethettünk velük. Mindenkinek tetszett a közös táncos-torna. Jó magam Grácia kis kutyámmal is táncra perdültem az ütemes zenére. Nagy volt a boldogság, amikor Lakatos Sándor az ARARÁT TL lakója megnyerte a Napmadár siklóernyős tandem trike repülését. Természetesen ismét találkoztunk, és beszélgettünk Helebrandt Mátéval, akit fiataljaink már ismerősként üdvözöltek. Köszönettel tartozunk Farkas Árpádnak és egyesületének, hiszen a nevezési díjból befolyt összeget bordásfalak vásárlására fordítjuk a Színház utcai Támogatott Lakhatás lakóinak.