Legfrissebb hírek
Mandula színház nyári előadása
Tovább...
Kezeket fel!!!
Tovább...
 
Közösségi média
Mandula színház nyári előadása

Mandula színház nyári előadása

A Mandula színház immár évek óta látogat intézményünkbe, hogy lakóink számára helyben is biztosított legyen a kikapcsolódás és a színházi élmény lehetősége. Mindig szeretettel fordulnak ellátottjaink felé.

Ezúttal az Élim Evangélikus Szeretetotthon Fogyatékos Személyek Otthona és Oázis Támogatott Lakhatás lakói foglalták el helyeiket a színházzá átalakult ebédlőben és izgatottan várták, hogy milyen történettel fognak találkozni.

 Az előadás alatt a lányok Egyiptomba utazhattak vissza az időben, és segítséget nyújthattak Kleopátrának, hogy megfelelő férjet találjon magának. Az első jelentkező Cézár volt, azonban nem teljesítette sikeresen a próbát. A második kérő egy kereskedő volt, végül pedig egy herceg következett, aki sikeresen kiállta a próbát. A közönség is részt vett a döntésben, és segített Kleopátrának meghozni a legjobb döntést.

A program során közös éneklésre és táncra is sor került, valamint játékos ismerkedős kérdésekkel vonták be a társulat tagjai a résztvevőket. Az esemény végén egy közös tánccal zárták a délutánt, és együtt megünnepelték azoknak a születésnapját, akiknek nemrég volt, illetve akiknek hamarosan lesz.

Nagyon szórakoztató volt az előadás és az interaktivitás lehetősége, annyira, hogy a végén mindenki hangos tapssal és kiabálással kérte a szereplőket, hogy folytassák tovább a műsort.

Ezután az előadók nem pihentek meg, hiszen folytatták útjukat, hogy intézményünk másik telephelyén, az Élim Evangélikus Szeretetotthon Atyám Háza Idősek Otthonában is mosolyt csaljanak a lakók arcára. A népviselet, a közös éneklés igazi nosztalgia hangulatot teremtett a résztvevők számára.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Mandula színház tagjainak, hogy nem feledkeznek meg róluk, és mindig emlékezetes műsorral készülnek, amikor Nyíregyházára látogatnak. Várjuk őket szeretettel legközelebb is.

Kapcsolódó galériák:

Eu Eu