Örömteli napra ébredtünk, újabb munkatársat köszönthetünk a nyugdíjasok táborában.
Balázsné István Edit kolléganőnk köszöntésére gyűltek össze az intézmény lakói és minden részlegének munkatársai, hogy közösen, vele együtt ünnepeljenek.
Az alkalom Sipos Ilona intézményvezető asszony köszöntőjével kezdődött, melyben kiemelte, hogy „Egy közösség életében mindig különleges pillanat, amikor valakitől elbúcsúzunk — főleg akkor, ha az a valaki nemcsak a munkatársunk, hanem a szívünk része is volt. Nemcsak a szívünk része, hanem az Élim motorja is 1988. június hónaptól. 37 év az Élimben…
Sokszor láthattuk, hogy nemcsak dolgoztál, hanem szolgáltál — csendesen, szelíden, mégis rendíthetetlen hittel. Munkádban és emberi kapcsolataidban is ott volt az a szeretet, amelyről Pál apostol ír: „A szeretet türelmes, jóságos... mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,4–7)
Tudjuk, hogy nem könnyű elbúcsúzni, és szerencsére ez a mai búcsú nem is a végleges búcsú, hiszen még maradsz közöttünk, az évek, a történetek, a közös nevetések és imádságok fűznek ide. De abban a bizonyosságban ünnepeljük ma nyugdíjba vonulásod, hogy Isten, aki idáig vezetett, továbbra is vezeti lépteidet.”
A megható szavak után Kovács Erzsébet intézményi lelkész asszony ünnepi áhítata következett, akivel közösen énekeltük az Evangélikus Énekeskönyv 45. énekét, majd a 103. Zsoltár szavaival köszöntötte Editet.
Természetesen az intézmény lakói is örömmel készültek az alkalomra, versekkel, énekekkel sorakoztak fel, hogy kifejezzék jó kívánságaikat.
A délelőtt nem zárulhat le egy munkatársi csoportkép nélkül, melyet ezúttal a kápolnában készítettünk el, ahol utána az ünnepelt meg is vendégelt minden kedves egybegyűltet.
Ezúton is kívánunk számára minden jót, jó egészséget, aktív nyugdíjas éveket szerető családja körében.
