Hagyományainkhoz híven 2024-ben is megtartotta intézményünk augusztusi programját, az Új kenyér ünnepét, melyre a Fogyatékos személyek Otthona mellett immár 6 Támogatott Lakhatás lakói és minden munkatárs is meghívást kapott.
Mint minden évben, így most is olyan lelkészt hívtunk meg az alkalomra, akinek valamilyen jeles esemény van az életében az adott esztendőben.
Így köszöntöttük körünkben Laborczi Géza lelkész urat nyugdíjba vonulása alkalmából, akinek egy Simon András képpel, illetve az Élim Evangélikus Szeretetotthon ellátottjai által készített üvegfestett képpel kedveskedtünk.
A közös imádkozás, az együtt éneklés mellett természetesen az ünnepi áhítat tette magasztossá az eseményt.
Az intézmény Kertvárosi Nappali Ellátásának igénybe vevői színvonalas műsorral készültek az ünnepségre, melynek zárásaként Pintér Béla: A szeretet nem fogy el sosem című dala hangzott el.
A kenyér szentelését követően közös estebédre invitáltunk minden megjelentet az Élim udvarán álló árnyat adó diófa alá.