Az Élim Evangélikus Szeretetotthon 2021-ben 2 új terápiás szoba kialakítását tűzte ki célul, hogy a bentlakás ellátottjai számára még több helyszínen tudja biztosítani a képességek szinten tartását, fejlesztését. Tavaly év végére sikerült berendezni egy ingergazdag és egy ingerszegény környezet, melyek alkalmasak arra, hogy egyéni és kiscsoportos terápiás foglalkozásokon mind az 50 fő ellátott részt vehessen heti 2 alkalommal, rendszeresen 2022 januárjától. ...
Az Élim Evangélikus Szeretetotthonba idén is elérkezett a szüret ideje, melyen a bentlakásos intézmény gondozottjain kívül a 2 támogatott lakhatás ellátottjai is részt vettek. Délelőtt együtt szüretelték a szőlőfürtöket, majd zsíroskenyér party-n kóstolhatták meg az idei év termését. A kóstolót követően előkerült a daráló is, és nekiláttak a must készítésének. Nagy érdeklődéssel és izgalommal sorakoztak az udvaron, ahol a prés beüzemelése után mindenki a friss szőlőléből is kóstolót kapott. A délelőtt zenés mulatsággal zárult, ahol lehetőség volt zenehallgatásra, táncra egyaránt a napsütésben úszó udvaron.
Mint minden évben, így idén is szeptember 24-én, Sztehlo Gábor születésnapján került megrendezésre a Magyarországi Evangélikus Egyházban a Diakónia napja ünnepség.
Budapesten a Deák téri Evangélikus Templomba érkeztek az ország minden pontjáról az evangélikus intézmények képviseletében intézményvezetők, munkatársak, ellátottak egyaránt. ...
Hosszú évek, évtizedek óta hagyomány már intézményünkben, hogy a nyugdíjba vonuló munkatársakat elbúcsúztatjuk.
Ennek okán szerveztünk ünnepséget Fintor Józsefné, Irénkének is, aki 16 év után hagy itt bennünket és élvezheti továbbiakban a nyugdíjas élet mindennapjait családja, unokái körében. ...
2021. szeptember 14-én került megrendezésre első alkalommal az Élim Evangélikus Szeretetotthonban Ép testben ép lélek jeligére meghirdetett Szeretetotthonok küzdelme.
Elsőként a szintén Nyíregyháza- Kertvárosban elhelyezkedő Irgalmas Samaritánus Központ integrált intézmény (Anna és István Szeretetotthon) munkavállalóit hívtuk ki ellenfélként, akik örömmel fogadták a kihívást. ...
2021-ben az Élim Evangélikus Szeretetotthon lakóinak utolsó turnusa is sikeres hazaért megérdemelt pihenéséről. Újult erővel, élményekkel gazdagodva kezdődhet a szeptember és a foglalkozások sora számukra.
Már hagyomány, hogy szállásukat és étkeztetésüket a Betlehem Pihenőház biztosította Bodrogkeresztúron. Ezúton is köszönjük nekik a lehetőséget! ...
2021 nyara sem múlhat el kirándulás nélkül. Idén az Élim Evangélikus Szeretetotthon már 2. alkalommal szervez több napos kirándulást az ellátottak számára. Ezúttal a Sztehlo Gábor Támogatott Lakhatás lakói pakolták össze táskáikat, hogy részesei legyenek számos programmal tarkított nyaralásnak. ...
Idén ismét lakók és munkatársak együtt adhattak hálát az új kenyérért.
2021. augusztus 19-én került megrendezésre alkalmunk, melyre Adámi László lelkész urat kértük fel, hogy ünnepi áhítat keretein belül szentelje és törje meg a kenyeret.
Nem véletlenül esett éppen őrá a választás, hiszen nemrég ünnepelhette nyugdíjba vonulását, melyről méltó módon, ismerős arcokkal körülvéve szerettünk volna megemlékezni. Az intézmény ellátottai által készített ajándékcsomaggal, és énekkel köszöntöttük. Ezúton is gratulálunk neki és Isten gazdag áldását kívánjuk további életére és munkájára egyaránt.
A délután zárásaként a konyhán készített friss lecsó illata csalogatott mindenkit a terített asztalokhoz, ahol közösen, egy nagy családként fogyaszthattunk a finomságból.
A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, Szülősegítő szolgáltatások támogatása címmel meghirdetett SZÜLŐ2021 pályázat keretein belül, az Élim Evangélikus Szeretetotthon által szervezett nyári integrált napközis tábor harmadik, egyben utolsó turnusa is sikeresen megvalósult.
Lassan elkezdődik a visszaszámlálás az iskola kezdéséig, előtte azonban sikerült még egy élménydús hetet ajándékozni táborunk résztvevőinek. ...
A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, Szülősegítő szolgáltatások támogatása címmel meghirdetett SZÜLŐ2021-1021 kódszámú pályázat keretein belül, az Élim Evangélikus Szeretetotthon által szervezett nyári integrált napközis tábor második turnusa sikeresen megvalósult.
A gyerekeknek a második héten is minden napra tematikus programokat szerveztünk, melyekkel nemcsak ismereteik bővítése vált lehetővé, hanem érzékenyítésük is folyamatos volt a fogyatékkal élők irányába. ...
„Értük! – Velünk!” Integrált Napközis Tábor
A Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, Szülősegítő szolgáltatások támogatása címmel meghirdetett SZÜLŐ2021 pályázat keretein belül, az Élim Evangélikus Szeretetotthon által szervezett nyári integrált napközis tábor első turnusa sikeresen megvalósult.
A gyerekeknek minden napra tematikus programokat szerveztünk, melyekkel nemcsak ismereteik bővítése vált lehetővé, hanem érzékenyítésük is folyamatos volt a fogyatékkal élők irányába. ...
Kirándulásunkat a Zempléni-hegység közepén, a Hegyköz gyöngyszeménél, Kőkapunál kezdtük. Ahol a múlt és a jelen egyszerre találkozik, ahol egy kisvonat halad el kastély alatt, és ahol hiába nyomkodja bárki is a mobiltelefonját. Magyarország legrégebben működő erdei kisvonatáról nézhettük meg a gyönyörű, és békés tájat. „A csodálatos völgyben haladva lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. Megnéztük a vadászkastélyt, a mellette húzódó tónál megpihenve, elolvastuk Kőkapu és a kastély történetét. ...