Intézményünk elmúlt egy évében, egy igazán kiváló, csupaszív és remek emberrel lett gazdagabb...
Már a cím is árulkodik a történetről. Ki ne szeretné a csokoládét???!!! Természetesen az Élimi „lányok” is odavannak az édességekért. Így nem is volt kérdés, hogy a legjobb lehetőség a közösségi élmény fokozására, ha olyan helyre látogatunk el, ami képes már csak említésre is mosolyt csalni mindenki arcára...
Rendezvénysorozatunk legnagyobb eseménye valósulhatott meg 2017. július 3-án délután. Az „Élim napja” elnevezésű programot első alkalommal, de reménység szerint hagyományteremtően rendeztük meg, ünnepelve a munkatársak fáradhatatlan és áldozatkész munkáját is. Dekoráció, színpadállítás, tereprendezés, szabadtéri játszótér kialakítása, és sorolhatnánk a sort, mi minden előzte meg a napot...
Nagyon hamar elérkezett a rendezvénysorozatunk 4. napja, ami arról szólt, hogy bekapcsolódjanak a fiatalok a foglalkoztatás területén fellépő feladatokba...
A projekt lehetővé tette, hogy a szociális szféra dolgozóit is megszólítsuk; a környező, fogyatékos ellátást biztosító intézményeket invitáltuk egy délutánra, mely során 3 előadást hallhattak és kérdéseket tehettek fel...
Már ismerősként, mosolyogva, kicsit izgatottan érkeztek a diákok a rendezvénysorozat 2. napjára....
Az Új Európa Alapítvány KÖSZ! Program támogatásával valósulhat meg intézményünkben a „Forrás-hetek az Élim Evangélikus Szeretetotthonban” címet viselő eseménysorozat 2017. június 19. és 2017. július 10. közötti időszakban...
Hagyományainkhoz híven az idei évben is a vakáció elérkezését évzáró ünnepséggel ünnepeltük...
Az ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon megnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Támogatáskezelő - Reformációs Emlékbizottság által kiírt pályázatot, így az idei évben a REB-17-PROG-0079 kódszámú projekt keretein belül 2 turnusban tudtuk üdültetni gondozottjainkat...
2017. május 20.-án intézményünk vendégül látta az Amerikai Egyesült Államokban található, Észak-Iowai Egyház Kerület vendégeit, tizenhat fiatalt és öt kísérőjüket...
Azért mert szerettek, jöttem világra.
S lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek engem igaz szeretettel!
A kincsetek vagyok, pici kincs, de Ember!
Intézményünkben egy sikeres pályázatnak köszönhetően 2017. április 1-től az Élim történetében egyedülállónak mondható új irány vette kezdetét...